Változások az első házasok kedvezményében
Manapság nagyon sokat emlegetik az első házas kedvezményt a hétköznapokban, de sokan nem tudják érvényesíteni, mert nincsenek tisztában azzal, hogy mikor és milyen módon lehetséges ez.
Aktuális cikkünkben azokat a feltételeket és lehetőségeket gyűjtöttük össze, amelyeket a jelenlegi törvény szabályoz.
Először is lássuk az igénybevétel feltételeit:
- 12. 31.-e után történt a házasságkötés,
- legalább az egyik félnek az első házassága legyen a jelenlegi.
Meddig vehető igénybe a kedvezmény?
Az adókedvezmény a házasságkötést követő hónaptól 24 hónapon keresztül érvényesíthető. Ennek összege havi 5.000 Ft, tehát érdemes év elején jelezni a munkaadónak, hogy az év folyamán érvényesíteni szeretnénk a kedvezményt. Ez páronként 5.000 Ft-ot jelent, de ha valamiért nem tudja az egyik fél érvényesíteni, mert más kedvezménye is van, akkor meg is lehet osztani a pár két tagja között. Természetesen erről is nyilatkozni kell a munkavállalónak, mert a munkáltató csak az írásbeli nyilatkozat alapján érvényesítheti a kedvezményt.
Akkor sincs semmi veszve, ha év elején ez elmaradt, mert az év végi adóbevallásban is lehet kérni ezt a kedvezményt. Ebben az esetben egy összegben utalja vissza a NAV a pénzt.
Fontos még megemlítenem, hogy csak olyan jövedelemből vehető igénybe a kedvezmény, amiből van személyi jövedelemadó levonás, tehát elsősorban munkaviszonyból származó jövedelmekre gondolunk, vagy kormányhivatal által folyósított táppénzre, csedre, gyedre. Kata adózású egyéni vállalkozói jövedelem, nyugdíj, gyes esetében nem lehet érvényesíteni a kedvezményt.
2017-ben életbe lépett egy fontos változás. Azok az első házasok, akik 2015-ben vagy 2016-ban voltak jogosultak erre a kedvezményre, de a házasságkötés után gyermekáldás mosolygott rájuk, elveszítették ezt az első házas kedvezményt. 2017-ben ez változott, ugyanis a pár akkor is kaphatja az adókedvezményt, ha gyermeket szeretnének az esküvő után.
Fontos, hogy azoknak sem kell elkeseredni, akik az elmúlt két évben elvesztették ezt a jogosultságot, mert a 2017-es változás magába foglalja azt is, hogy ők visszamenőleg kérhetik ezt a kedvezményt a személyi jövedelemadó bevallásuk önellenőrzésével. Ne rémítsen meg senkit a dolog, hogy önellenőrzés szót használunk és a köztudatban ennek negatív kicsengése van. Ez egy természetes dolog és nem kell tőle félni, nincsenek költségei, plusz anyagi vonzatai (kivéve, ha könyvelőre bízza az ember, akkor a munkadíjat persze ki kell fizetni), ha ilyen jellegű az önellenőrzés típusa.
Akár a kedvezmény érvényesítésével, vagy a fent említett önellenőrzéssel kapcsolatban szívesen állnak kollégáink rendelkezésre elérhetőségeinken.
Tóthné Kalmár Hajnalka
D.A.S. Könyvelőiroda