Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása
Az országos Széchenyi 2020 program keretében indult el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására irányuló pályázati lehetőség, mely a vállalkozó szellemű ifjak terveinek megvalósítására irányul. Célja a 18-25 év közötti fiatalok munkanélküliségének csökkentése, a foglalkoztatási lehetőségeik bővülése és az induló vállalkozások fejlesztése.
A program segítséget nyújt üzleti tervük kialakításához ismeret és készségfejlesztéssel, valamint pénzügyi támogatással a jóváhagyott üzleti terv alapján indított vállalkozás induló költségeihez. Az újítás az Ifjúsági Garancia Program keretében valósul meg, így a munkaviszonnyal és tanulói jogviszonnyal nem rendelkező fiatalok vállalkozóvá válásához nyújt segítséget.
A program lebonyolítását az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. végzi. A képzés és szakmai szolgáltatás nyújtás a program első komponense, a pénzügyi támogatás a program második komponense, melyre az első komponens sikeres teljesítése után lehet pályázni.
Ki vehet részt a programban?
Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúli régiók esetében:
- A programban 18-25 év közötti, az Ifjúsági Garancia Rendszerbe bevonható fiatalok vehetnek részt, valamint 25-30 év közötti regisztrált álláskeresők.
- A programba más vállalkozásban többségi üzletrésztulajdonnal (50{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f} feletti) nem rendelkező fiatalok jelentkezhetnek.
- Az adott régióban szereplő lakcímmel rendelkeznek.
- A jelentkező fiatalok közül azok kerülnek kiválasztásra, akik vállalkozás indításához megalapozott ötlettel, reális elképzeléssel, vállalkozói attitűddel rendelkeznek.
Közép-magyarországi Régió esetében:
- A programban 18-25 év közötti, az Ifjúsági Garancia Rendszerbe bevonható fiatalok vehetnek részt, valamint 25-30 év között felsőfokú végzettséggel rendelkező pályakezdőként regisztrált álláskeresők.
- A programba más vállalkozásban többségi üzletrésztulajdonnal (50{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f} feletti) nem rendelkező fiatalok jelentkezhetnek.
- Budapesti, vagy pest megyei lakcím szerepel lakcímkártyáján.
- A jelentkező fiatalok közül azok kerülnek kiválasztásra, akik vállalkozás indításához megalapozott ötlettel, reális elképzeléssel, vállalkozói attitűddel rendelkeznek.
A program célcsoportja: a 18-25 év közötti, más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkező új mikro- vállalkozást indítani tervező természetes személyek. E program mindenekelőtt azokat a fiatalokat célozza, akik vállalkozás indításához ötlettel, reális elképzeléssel, vállalkozói attitűddel rendelkeznek. Feltétel, hogy az egyén az Ifjúsági Garancia Rendszer regisztrált alanya legyen, tehát olyan fiatal, aki a programba történő bevonáskor a megyei Kormányhivatalnál, vagy Járási Hivataloknál álláskereső, vagy olyan fiatal, aki sem oktatásban sem képzésben nem vesz részt és nem is dolgozik. A célcsoportba tartoznak a fentieken túl a felsőfokú végzettséggel rendelkező 25-30 év közötti pályakezdő álláskeresők, vagyis az álláskeresők közül azok a felsőfokú végzettséggel rendelkező 30. életévüket be nem töltött fiatalok, akik tanulmányaik befejezését követően munkanélküli ellátásra nem szereztek jogosultságot. Pályakezdő álláskeresőként Kormányhivatalnál, vagy Járási Hivataloknál regisztrált álláskereső.
Az életkori feltételeknek a sikeres kiválasztást követően a programba vonáskor (képzés kezdetekor) kell megfelelni. A program keretében tervezett fő tevékenységek két komponens mentén valósulnak meg:
Az első komponens keretén belül kerül sor a jelentkezők kiválasztására a jelentkezési feltételek ellenőrzésével, írásbeli kompetenciaméréssel és szóbeli meghallgatás keretében. A sikeres kiválasztás során programba vont jelentkezők az első komponens keretében nyújtott képzési programok teljesítésével kaphatják meg a vállalkozás indításához szükséges kompetenciákat, megszerezhetik az alapvető jogi, pénzügyi, gazdálkodási, munkaszervezéssel, gazdálkodással és irányítással kapcsolatos ismereteket, megismerhetik a vállalkozási formák típusait, képessé válhatnak előkészíteni önfoglalkoztatóvá vagy vállalkozóvá válását. A támogató szolgáltatásokon keresztül segítséget kapnak üzleti tervük összeállításához, illetve az indítási időszakban tanácsadás és mentorálás keretében kiemelt segítséget kapnak a jogszerű működéshez, az adótudatos vállalkozói magatartás kialakításához.
A második komponens keretében az elfogadott üzleti tervvel rendelkező, az első komponensben nyújtott képzési programokat eredményesen elvégző, jóváhagyott üzleti tervvel rendelkező vállalkozásukat megalaptó fiatalok várhatóan 3 millió Ft összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesülnek induló költségeik támogatása céljából, várhatóan 10 {adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f} önrész mellett. A pontos feltételeket a második komponens pályázati kiírása tartalmazza. Az üzleti terv jóváhagyása nem jelent garanciát arra, hogy az abban foglalt tevékenységek támogatásra kerülnek.
Egy személy számára csak egy üzleti terv kidolgozása támogatható a program keretében. Amennyiben a programban résztvevő fiatalok közül kettő vagy annál több fő közös társas vállalkozás indítását tervezi, maximum ez közös üzleti terv elkészítése szükséges. Az igényelhető támogatás összege ebben az esetben is a második komponens pályázati kiírásában szereplő fejenként igényelhető meghatározott forintösszeg és elvárt {adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-os önrész megléte mellett.
A mentori támogatás a program második komponensének megvalósulási ideje alatt maximum 6 hónapig biztosított, amely nem csak tanácsadást jelent, hanem a VIF programot megvalósító által nyújtott, a fenntartási időszakra is kiterjedő monitoring tevékenységet, a vállalkozók üzleti tevékenységének nyomon követését, utógondozását is.
További részletes pályázati tájékoztatás az alábbi oldalon:
Tóthné Kalmár Hajnalka