Rendelkezés a társasági adóról, avagy a felajánlás szabályai
2015. január 1. napjától új lehetőség került bevezetésre, a törvény lehetővé teszi a rendelkezést az adóról, egyfajta adó-felajánlás keretében. A rendelkezés a 2016-os adóévben sem változott. A rendelkezés lényege, hogy az adózó az adóévi adóelőleg, adóelőleg-kiegészítés, illetve az adó meghatározott részéről a törvény szerint kedvezményezett célra tesz egy felajánlást és a kedvezményezett részére az adóhatóság teljesíti juttatást. Az adózót az általa átutalt összegre jóváírás illeti, amely jóváírás az adózó társasági adó folyószámlájára kerül átvezetésre csökkentő tételként.
Az adóalany a következő tevékenységekre teheti meg felajánlását:
– filmalkotás támogatására,
– előadó-művészeti szervezet támogatására,
– látvány-csapatsport támogatására (jogcímenkénti részletezésben).
Az adózó akár több célt is támogathat, a törvény lehetővé teszi a megosztott rendelkezést. A felajánlásért cserébe a kedvezményezett semmiféle ellenszolgáltatásra nem kötelezett, az ezzel ellentétes megállapodást a törvény semmisnek tekinti.
Az alábbi feltételek szükséges a teljesítés véghezviteléhez.
- Igazolás
Ahhoz, hogy az átutalás szabályszerűen végbemenjen, az adózónak rendelkeznie kell a kedvezményezett célra vonatkozó igazolással, amely egy példányát szükséges az adóhatóság részére továbbítani. Az igazolás kiállítására speciális szabályok vonatkoznak.
- Rendelkező nyilatkozat megtétele
Az adózónak nyilatkozatott kell tennie, amelyre az adóelőleg, az adóelőleg-kiegészítés, valamint
az adó vonatkozásában áll fenn lehetősége.
- Felajánlás az adóelőleg terhére
A törvény alapján az adóalany rendelkezhet a megállapított egyes havi, valamint negyedéves társasági adóelőleg-kötelezettsége legfeljebb 50{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-nak megfelelő része felajánlásáról, így az adózó a 2016. adóévre bevallott adóelőlegek 50{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-os mértékéig tehet felajánlást. A nyilatkozatot az adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon kizárólag elektronikus úton lehetséges benyújtani. Az átutalás feltétele, hogy az adózó a törvény alapján kiállított igazolást egészen a nyilatkozat benyújtásáig, az adóhatóság részére rendelkezésre bocsássa, egyébként az átutalás nem megy végbe, csupán akkor, ha az adózó egyidejűleg több adóelőleget illetően már megtette rendelkező nyilatkozatát. Az adózó az adóelőleg-nyilatkozatát, legfeljebb öt alkalommal módosíthatja egy adóéven belül, szintén elektronikus úton, még az esedékesség lejárta előtt. A módosítás feltétele, hogy az adózónak ne álljon fenn 100.000,-Ft-ot meghaladó mértékű, végrehajtható adótartozása.
- Felajánlás az adóelőleg-kiegészítés, az adó terhére
Ha nem tett nyilatkozatot az adózó az adóelőleg terhére, vagy a célra felajánlott összeg nem éri el az adózó által a törvény szerinti fizetendő adó összegének 80{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-át, az adózó a társasági adóelőleg-kiegészítési kötelezettségről szóló bevallás benyújtására fennálló határidő utolsó napjáig és/vagy a társaságiadó-bevallás benyújtására nyitva álló határidő utolsó napjáig a társaságiadó-bevallásában rendelkezhet a még fel nem ajánlott adóelőlegének, adójának a kedvezményezett célra történő felajánlásáról. Ennek feltétele, hogy megnevezze a kedvezményezett szükséges adatait és az adóévben összesen felajánlott összeg nem haladhatja meg a törvény szerint fizetendő adó összegének, összesen 80{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-át. A felajánlás érvényességi feltétele ez esetben is, hogy az adózónak a nyilatkozat időpontjában, hogy ne álljon fenn 100.000,-Ft-ot meghaladó mértékű, végrehajtható adótartozása. Az utalás feltétele, hogy az adózó a törvény szerint kiállított igazolást legkésőbb az adóelőleg-kiegészítés teljesítésének időpontjáig, vagy az éves adóbevallás benyújtásáig az adóhatóság részére elküldje.
- A látvány-csapatsport céljára történő felajánlás speciális szabályai
A támogatás jogosultját az adózó nevezi meg. Az előző két pontban felajánlott összeg 12,5{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-a kiegészítő sportfejlesztési támogatásnak minősül, látvány-csapatsport támogatása esetén. A támogatást illetően az adózó, valamint a csapatsportban tevékenykedő szervezet szponzori, vagy támogatási szerződést köt, azt nem szükséges az adóhatóság részére elküldeni, az utalás automatikusan e nélkül is végbemegy. Fontos különbség a korábbiakhoz képest, hogy amennyiben a felek a szponzori szerződés keretében állapodnak meg, akkor az adózó ellenszolgáltatásra válik jogosulttá. A sportfejlesztési támogatást a kedvezményezett szervezetnek ez esetben árbevételként kell elszámolnia.
- Átutalás a kedvezményezett részére
A rendelkező nyilatkozatot, az adózó jogosultságát, továbbá az utalás feltételeit az adóhatóság minden esetben megvizsgálja és csak akkor teljesíti az átutalást, ha a következő feltételek maradéktalanul teljesülnek.
- A kedvezményezett az igazolásokat az adóelőleg-nyilatkozat benyújtásáig, vagy legkésőbb az adóelőleg-kiegészítési kötelezettség teljesítésének időpontjáig, vagy az éves adóbevallás benyújtásáig megkapja,
- sem az adózó, sem a kedvezményezett adóhatóság által nyilvántartott, végrehajtható, adótartozása az átutalás napján ne haladja meg a 100.000,-Ft-ot,
- az adózó a bevallását határidőben benyújtotta és a vonatkozó bevallásában fizetendő adóelőlegként és adóként megjelölt összeget határidőben megfizette,
- továbbá az adózó az adóelőleg-kiegészítés, valamint az éves adó terhére tett felajánlásával az adott adóévi felajánlások összege nem haladja meg a 80{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-os mértéket.
Az átutalást követő 15 napon belül az adóhatóság értesíti mind az adózót, mind az igazolást kiállító szervezeteket, az utalás megtörténtéről. Ha valamely okból az átutalás nem teljesíthető, az adóhatóság közli az érintett adózóval és az igazolást kiállító hatósággal az utalás meghiúsulását.
- Jóváírás az adózó adófolyószámláján
Az adózót a felajánlott adóelőleg és adóelőleg-kiegészítés terhére, valamint az átutalt összeget illetően, jóváírás illeti, viszont a látvány-csapatsport támogatása esetében nem jogosult jóváírásra a kiegészítő sportfejlesztési támogatás után. Ezen kívül nem vehető igénybe túlutalás esetében, figyelembe kell venni, hogy a jóváírás összege nem haladhatja meg a fizetendő adó 80{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-nak meghatározott részét. A jóváírás napja az éves adóbevallás esedékességét követő második naptári hónap első napja. Az adózó a jóváírás összegét egyéb bevételként számolhatja el, amellyel a társasági adóalap megállapítása során, a bevételként történő elszámolás adóévében, az adózás előtti eredményét csökkenti. A jóváírás összege az alábbiak szerint határozható meg:
- az adóelőleg-felajánlás, valamint az adóelőleg-kiegészítésre tekintettel átutalt felajánlás összegének 7,5{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-a, de legfeljebb az éves fizetendő adó 80{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-nak 7,5{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-a,
- az éves adó terhére tett felajánlás átutalt összegének 2,5{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-a, de legfeljebb az éves fizetendő adó 80{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-nak 2,5{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-a.
- Eljárási szabályok az igazolásban szereplő összeget meghaladó felajánlások esetén
Ha az adóhatóság megállapítja, hogy a kedvezményezett részére felajánlott összeg meghaladja az igazolásban megjelölt összeget, akkor a különbözetet, de legfeljebb az igazolásban szereplő összeg 2{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-át, évente egy alkalommal, filmalkotás támogatása esetén az MNF Zrt-nek, míg előadó-művészeti szervezet, látvány-csapatsport támogatása esetén az EMMI-nek utalja.
- Eljárási szabályok a 80{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-os korlát átlépése esetén
Ha az adóévre vonatkozóan a 80{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-os mértékű korlátot meghaladó átutalás, más szóval túlutalás történik, az esetben a 80{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-ot meghaladó mértéket a rendelkező nyilatkozat megtételének adóévét követő adóévekre felajánlott összegnek kell tekinteni és nem igényelhető vissza. Az adózó a túlutalás későbbi jóváírását követően tehet csak újabb nyilatkozatot.
- Az adó-felajánlás és az adókedvezmény együttes alkalmazása
Azonos adóévben bizonyos adókedvezmények nem vehetők igénybe. Ennek megfelelően, az adózó dönthet, hogy a filmalkotás, az előadó-művészeti szervezet, vagy a látvány-csapatsport támogatásának alapján kíván-e adókedvezményt érvényesíteni, esetleg jóváírásra jogosító felajánlást tesz. Annak nincs akadálya, hogy az adózó más jogcímen adókedvezményt érvényesítsen, viszont a 80{adca653ce364150f36f07e9b44d21d77792386d692f38ea2f81165016a22639f}-os korlátot ezúttal is figyelembe kell venni. További lehetőség, hogy az adózó az adóév során felajánlást tehet, így jóváírásra válik jogosulttá és ugyanezen adóévben támogatást nyújthat a filmalkotás, vagy az előadó-művészeti szervezet, esetleg a látvány-csapatsport céljára, azonban dókedvezményt a támogatásának az átutalása adóévében nem érvényesíthet, csupán a következő adóévben.
Amennyiben fentiekkel kapcsolatban kérdése merült fel, forduljon hozzánk bizalommal!
Németh-Bojtor Imola